Fociláz

Minden ami foci

Taktikai csaták a nyolcaddöntőben

Tizenegyesek döntöttek a vasárnapi nyolcaddöntő mind két párosításban. Az Oroszország-Spanyolország és a Horvátország-Dánia meccs is egyaránt 1-1 volt még a hosszabbításban is. Ezért jöttek a büntetők, ami mindig kockázatos és ott  vész el a csapatok közötti különbség. Spanyolország elvérzett, míg Horvátország tovább jutott.

Spanyolország nem tudott változtatni

Spanyolország nem tudott túllépni önmaga árnyékán. Ugyanaz a körülményes meddő labdabirtoklásra épülő taktikát alkalmazta, mint 4 éve. Rengeteget passzoltak a középpályán, de a 16-os vonalánál megállt a tudomány és nem is mertek sok kockázatot felvállalni. A türelmes labdajáratásnak nem lett eredménye, kevés helyzetet alakítottak ki. A góljuk is szerencsésnek volt mondható: egy beadást követően orosz sarokról került a hálóba a labda. Szerencsétlenségükre az oroszoknak nem kellett igazán kinyilniuk, mert gyorsan jött a válasz. Pique értelmetlen kezezése nyomán, Oroszország tizenegyeshez jutott.Andre Dzyuba pedig köszönte szépen és belőtte.Így ismét Spanyolországnak kellett volna támadni, de a játék változatlan maradt.

Oroszország csak tette azt mit a gyengébb játékerővel bíró csapatok szoktak: megszállták a saját tizenhatosukat,  leszűkítették a területeket. A spanyolok pedig képtelenek voltak ezt a védő falat megbontani. A spanyokolnál problémát jelentett, hogy bár tele van karmesterrel ,de nincs igazi szélsőjük. Az, hogy a mágneses táblán Asensio és Silva szélsőnek van ábrázolva nem jelent semmit. Egyik sem a klasszikus szélső aki meghúzza a vonalnál és lefutja a védőit. Kreatív támadó középpályások, de inkább középen érzik otthon magukat. Hátulról, a két szélső hátvédttől Jordi Alba és Nacho személyében sem érkezett sok segítség.

A hosszabbításban az egyetlen centerüket, akitől lehet várni a gólt is lecserélték. A robosztusabb Diego Costát, a mozgékonyabb Iago Aspas váltotta. Az összjátékbán bár hatékonyabb a folyamatosabb kimozgásokkal nem maradt ember aki befejezze az akciókat. Ahogy telt az idő sem látszott igazán elakarják dönteni a találkozott.  A tizenegyeseknél már a házigazdáknál volt a mentális fölény, mivel Oroszországnak már ez is nagy szó volt, hogy állták a sarat egy spanyol válogatottal szemben. Így a spanyolokon volt  a teher, amit igazoltak a kihagyott tizenegyesek, Koke után, Aspas is hibázott. Így nagy meglepetésre Oroszország jutott tovább.

spanyol_orosz.png

Majd nem eltaktikázták magukat a horvátok

Az előző meccshez képest jóval esemény dúsabbnak tűnt a Horvátország-Dánia találkozó, mivel az első 5 percben 2 gól is született. Akkor még nem számított rá senki, hogy ennyi is marad a gólok száma. Meglepetésre Dánia szerezte meg a a vezetést. Egy szöglettel felérő bedobásnál, rövid zárlat volt a horvát védelemben, amit Jorgensen használt ki és higgadtan a hálóba gurított. A válasz viszont gyorsan jött és Madzukic kiegyenlített. Az első félidőben néhány veszélyesebb ellentámadást leszámítva a horvátok domináltak és képesek voltak ritmus váltásokra, amikre az előző találkozón a spanyolok nem. Úgy tűnt Horvátország döntésre  viszin a találkozót.

A második félidőben viszont egy "másik" csapat futott ki. A horvátok is kényelmesen játszottak és nem próbálták meg döntésre vinni. a mérkőzést .Az eddig parádésan játszó Modricot pedig sokszor kivonták a dánok a játékból, így  hogy a karmester kevesebbet érintkezett a játékszerrel, a játékon is meglátszott.

Csendesen elcsordogált a rendes játékrész. A hosszabbítás utolsó percei viszont parázs hangulatban teltek. Rebic tört be a 16-oson belül, elfektette a kapust, ám mielőtt az üres kapuba juttathatta volna a labdát telibe találta egy becsúszó láb. A tizenegyes jogossága egyértelmű volt, a horvátok már a döntőben érezhették magukat. Ám Luka Modric meglepetésre kihagyta a büntetőt, az apró termetű karmester kvalitásaihoz mérve nagyon gyengén lőtte. Így maradt a tizenegyes párbaj.

A dánok kapusa Kasper Schmeichel, hős lehetett volna mivel még két tizenegyest megfogott, ha csapattársai jobban lövik a tizenegyeseket. Az elején egyformán rosszul  rúgták a tizenegyeseket így egálban volt a két válogatott. A horvátokat a  hosszabbításban hibázó Modric hozta vissza a meccsbe, aki a tizenegyes párbajban még is odaállt és belőtte a maga tizenegyesét, míg a dánok hibáztak. Ezzel új erőt adott a csapatnak és az utolsó tizenegyest Rakatic is belőtte, így végül a horvátok jutottak tovább egy szoros meccsen.

 

croatia_dennmark.png

A bejegyzés trackback címe:

https://footballfungirl.blog.hu/api/trackback/id/tr1814089605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fociláz

Friss topikok

  • CSOKKI MÁLNA: @retkeslaci: Luke Sky Modric..:))) (2018.07.17. 09:24) 10 érdekesség a horvát válogatottról
  • Frady Endre: A japánok szimpatikusak lehettek volna, ha előzőleg nem játszottak volna egy unalmas bundameccset ... (2018.07.05. 13:40) Nem minden a papírforma
  • vl519: @Andy73: Nem maga a továbbjutás ténye a meglepetés, hanem a mutatott játék, főleg a többiekkel öss... (2018.06.26. 19:49) Kis ország, nagy foci

Címkék

albánia (1) Ángel Di Maria (1) Anglia (1) argentina (2) Arjen Robben (1) Arturo Vidal (1) átigazolás (1) átigazolások (1) ausztrália (1) Barcelona (1) Bastian Schweinsteiger (1) Bayern München (5) Belgium (2) Borussia Dortmund (1) brazilia (3) Bundesliga (2) Cristiano Ronaldo (2) Dánia (1) Dani Alves (1) Dárdai Pál (1) Dárdai Palkó (1) Diego Costa (1) döntő (1) foci (7) franciaország (2) franciország (1) Frank Ribery (1) Granit Xhaka (1) Gulácsi Péter (1) Haragucsi Genki (1) Henry Kane (1) Horvátország (5) Ílkay Gündogán (1) Inui Takasi (1) Ivan Rakitic (5) izland (2) James Rodríguez (1) Jan Vertonghen (1) Japán (1) Jerome Boateng (2) Julian Draxler (1) Juvetus (1) Kasper Schmeichel (1) KKevin-Prince Boateng (1) középpálya (1) kritika (1) légiósok (1) Leon Goretza (1) Leon Goretzka (1) Lionel Messi (1) Luka Modric (5) magyarok (1) Manuel Neuer (1) Marco Reus (1) Mario Mandzukic (3) Marouane Fellaini (1) Mateo Kovacic (1) Mats Hummels (1) Mesut Özil (3) mexikó (1) multikultúra (1) Nacer Chadli (1) negyeddöntő (1) németország (3) német foci (2) német válogatott (1) Nicolás Otamendi (1) Nigéria (1) Niko Kovač (1) nyolcaddöntő (2) Oroszország (3) Philip Lahm (1) Portugália (1) PSG (1) Reál Madrid (1) Sallai Roland (1) Schale 04 (1) Sergio Aügero (1) Spanyolország (2) svájc (2) Svédország (1) Szalai Ádám (1) Szaud-Arábia (1) Thomas Müller (2) Toni Kroos (2) török (1) törökország (1) uruguay (1) válogatottság (1) vb 2018 (12) Vedran Corluka (1) világbajnokság (9) Xherdan Xhaqiri (1) Yannick Carrasco (1) Zlatan Ibrahmihovic (1) Zlatko Dalic (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása